Kézzel készült Molly ásvány karkötő 8 mm-es apatit, ametiszt, lepidolit, madagaszkári rózsakvarc, matt rózsakvarc gyöngyökből, rozsdamentes acél díszítéssel, mely tökéletes minden öltözékhez és alkalomhoz.

Az apatit a pompázóan kék színével segíthet a megrekedt folyamatok elindításában. Segítségére lehet a fogyókúrázni vágyóknak, és a sejtek fejlődéséért, regenerációjáért. Erősítő hatást fejthet ki csontjainkra, idegrendszerünkre, valamint az immunrendszerünkre is kiváló hatással lehet. Céltudatosságra és önállóságra ösztönözhet bennünket. Segíthet megszabadítani bennünket gyötrő bűntudattól.
Gyógyhatásai (A kristályokkal való átfogó gyógyítás nem helyettesítheti a szakorvosi ellátást, de támogathatja a kezelést):
bakteriális fertőzések, regenerálódás, sejtképződés, jövőtől való félelem, motiváció, optimizmus, csontok, fogak, kalciumfelszívódás, kommunikáció, nyugtató, spirituális fejlődés, anyagcsere.

A tiszta kvarc ametiszt színe általában a lilától a kékes ibolyáig terjedő színvilágban fordul elő. Felettes-energiánkkal együtt rezeg, és olyan segítséget nyújthat, melyet csak rendszeresen gyakorolt és mély meditáció során tudnánk elérni. Emellett elűzi az ártó energiákat, és akár a rossz karmánkat is megváltoztathatja. Az ametiszt a pozitív átalakulás, valamint a test és a lélek gyógyításának a köve. Kiválóan gyógyíthatja fizikai fájdalmainkat, és lelki kimerültségünket egyaránt.
Gyógyhatásai (nem helyettesíti az orvosi kezelést):
izommerevség, duzzanatok, fájdalomcsillapítás, bőrproblémák, ekcéma, légúti megbetegedés, koncentráció, nyugtató hatású, vértisztító, vérnyomás stabilizálás, érrendszeri problémák, aura védő, spiritualitás fejlesztése.

A lepidolit könnyít a lelki terheinken, így hatásos félelmeink, stressz és a harag leküzdésében. Nyugtató hatása éjszaka is elkísérhet. Szorongásra, álmatlanságra is ajánljuk, gyermekágyas időszakban a szülés utáni depresszióban is segíthet.
Gyógyhatásai (A kristályokkal való átfogó gyógyítás nem helyettesítheti a szakorvosi ellátást, de támogathatja a kezelést): savasodás, isiász, ízületi és idegi fájdalmak, óv a manipulációtól és figyelmetlenségtől.

A rózsakvarc a 12 mesterkristály egyike. Mivel a szív csakra egyik ásványaihoz tartozik, ezért segíthet feloldani a bennünk ragadt érzelmi blokkokat. Támogathatja tanulásunkat az önmagunk és mások szeretetére, elfogadására, és ezáltal nyitottabbá válunk az új kapcsolatok iránt, valamint megnőhet önértékelésünk és önbizalmunk.
Gyógyhatásai (A kristályokkal való átfogó gyógyítás nem helyettesítheti a szakorvosi ellátást, de támogathatja a kezelést): viszketés, bőrproblémák, rosszullét, termékenység, eltökéltség, segítőkészség, mesterkristály, nyugtató, kommunikáció
A gyöngyök általában erős és rugalmas, 0.8 mm-es gumidamilra vannak fűzve, így viselése közben megfelelő biztonságot ad, és mindenki számára tökéletes kényelmet nyújt.
Rendeléskor kérlek vedd figyelembe, hogy mivel valódi ásványokkal dolgozunk, ezért színük és árnyalatuk minimálisan eltérhet a képen látottaktól.
A méret befolyásolja a karkötő kinézetét, hiszen a mérettől függően több vagy kevesebb gyöngyöt tartalmaz (a képek általában 16 cm-es karkötőkről készülnek).
Hogyan válaszd ki a megfelelő csuklóméretet:
Hogyan mérd le a csuklóméretedet? Kattints ide és olvasd el a blogot