Kézzel készült Pisces Minerals ásvány karkötőnk 8 mm-es lávakő, ametiszt, hegyikristály, türkinit, akvamarin, hematit és zöld opál gyöngyökből áll.

Egyes írások szerint a hegyikristály képes a más ásványok által kibocsájtott rezgések felerősítésére, valamint a minket körülvevő energiákat is képesek felerősíteni, és eközben energiával is látja el, tölti fel egész szervezetünket, mely hatására elősegítheti belülről a pozitív változásokat. Idegeinkre nyugtató hatást fejthet ki, valamint az ásvány birtokában immunrendszerünket is erősítheti. Ösztönözheti növekedésünket és fejlődésünket. Mindegyik csakránkra jótékony hatást fejthet ki.
Gyógyhatásai (A kristályokkal való átfogó gyógyítás nem helyettesítheti a szakorvosi ellátást, de támogathatja a kezelést):
fejfájás, végtagfájdalom, stabilitás, energiablokád megszüntetése, nyugtatás, sejtregeneráló, immunerősítő, agyi funkciók, idegrendszer, méregtelenítő, anyagcsere, hormonháztartás

A tiszta kvarc ametiszt színe általában a lilától a kékes ibolyáig terjedő színvilágban fordul elő. Felettes-energiánkkal együtt rezeg, és olyan segítséget nyújthat, melyet csak rendszeresen gyakorolt és mély meditáció során tudnánk elérni. Emellett elűzi az ártó energiákat, és akár a rossz karmánkat is megváltoztathatja. Az ametiszt a pozitív átalakulás, valamint a test és a lélek gyógyításának a köve. Kiválóan gyógyíthatja fizikai fájdalmainkat, és lelki kimerültségünket egyaránt.
Gyógyhatásai (nem helyettesíti az orvosi kezelést):
izommerevség, duzzanatok, fájdalomcsillapítás, bőrproblémák, ekcéma, légúti megbetegedés, koncentráció, nyugtató hatású, vértisztító, vérnyomás stabilizálás, érrendszeri problémák, aura védő, spiritualitás fejlesztése.

A türkinitet általában úgy állítják elő, hogy a magnezit vagy a fehér howlit ásványt kékre festik, és így kapják meg a valódi türkizre hajazó másolatot, melyet türkinitnek hívnak. Mivel festett magnezitről vagy howlitról beszélünk, ezért gyógyhatásai eltérnek a türkizétől.
Gyógyhatásai (A kristályokkal való átfogó gyógyítás nem helyettesítheti a szakorvosi ellátást, de támogathatja a kezelést): méregtelenítés, izomzat erősítése, vérnyomás optimalizálás, allergia, fogak, anyagcsere, emésztés, elhízás ellen, magabiztosság, lelki harmónia, meditáció elmélyítése, kimerültség, kommunikáció.
A valódi türkiz a kristálygyógyászat tanai szerint az alábbi gyógyhatásokkal bír:

A türkiz, mint minden kék színű ásvány, a türkiz is a torok csakra egyik fontos köve. Azt tartják róla, hogy jól nyugtatja az idegeket, hat a torokra, pajzsmirigyre, kommunikációra, növelheti a kreativitást is. A türkiz az indiánok gyógyító köve. Az indiánok, az egyiptomiak és a görögök is védő- és gyógyító kőként tisztelték. Egy régi közmondás szerint: A kéz, amely türkizt visel, sohasem lesz szegény.
Gyógyhatásai (A kristályokkal való átfogó gyógyítás nem helyettesítheti a szakorvosi ellátást, de támogathatja a kezelést): asztma, torokgyulladás, köhögési inger, menstruációs görcsök, gyermekkori félelmek, rossz álmok, kommunikáció, önbizalom, védő, agy, nyugtató, kreativitás, méregtelenítés.

Az akvamarin legendák szerint a bátorság köve, hiszen fejlesztheti a kitartást, fegyelmet. A vízelem köve, egyensúlyban tartja a lelket és a szakrális csakrát.
Gyógyhatásai (A kristályokkal való átfogó gyógyítás nem helyettesítheti a szakorvosi ellátást, de támogathatja a kezelést):
hormonháztartás, látás, immunrendszer erősítő, teljesítőképesség és a céltudatosság növelés, bátorság, kommunikáció, depresszió, pajzsmirigy, anyagcsere szabályozás.

A hematit a gyökér csakra egyik ásványa. Más ásványokkal alkalmazva felerősíti azok hatását, sőt sok ásvány fel is töltődik a közelében. Úgy tartják, hogy erősítheti akaratunkat, és rávilágíthat teljesületlen vágyainkra. Képes elnyelni a minket körülvevő negatív energiákat, és ezzel csökkentve a bennünk felgyülemlett stresszt és szorongást.
Gyógyhatásai (A kristályokkal való átfogó gyógyítás nem helyettesítheti a szakorvosi ellátást, de támogathatja a kezelést):
vérképződés, alvás, életerő növelése, kitartás, betegség utáni felépülés, sejtképződés, vérnyomás stabilizálása, agyi funkciók, vasfelvétel, oxigénellátás.

Az opál tulajdonképpen megsziráldult kovasavgél, mely szerkezetének köszönhetően a fényt bontja, s így gyönyörű szívárvány fénytöréseket alkot felületén. Az opálnak rengeteg fajtája ismert, és már az ókorban is igen közkedvelt ásvány alapanyag volt az ékszekészítésben.
Gyógyhatásai (A kristályokkal való átfogó gyógyítás nem helyettesítheti a szakorvosi ellátást, de támogathatja a kezelést): Test és lélek tisztítása, érzelmi felépülés, fiatalodás, barátság, könnyed és boldog álmok, nyugtató, kommunikáció, megértés, kreatívitás.

A lávakőnek az obszidiánhoz hasonlóan szintén erős eneregetizáló hatása van. A gyökér csakrához, az életenergia áramlásához társítjuk. A lávakő ásvány többek között a közérzetjavító hatásáról is ismeretes, ezért mindennapos viseletre készült ékszerek tökéletes alapjául szolgál. Ugyanakkor a lávakő pórusos, ami azt jelenti, hogy tökéletesen felszívja és kibocsátja magából az esszenciális olajokat. Ezért egyetlen csepp illóolaj egész napos aromaterápiás hatást biztosít számunkra.
Gyógyhatásai (A kristályokkal való átfogó gyógyítás nem helyettesítheti a szakorvosi ellátást, de támogathatja a kezelést):
méregtelenítő, sejt-vízutánpótlás, erősíti az izmokat, kötőszövet regenerálódás, vérkeringés, idegrendszer, idegsejt.
A gyöngyök általában erős és rugalmas, 0.8 mm-es gumidamilra vannak fűzve, így viselése közben megfelelő biztonságot ad, és mindenki számára tökéletes kényelmet nyújt.
Rendeléskor kérlek vedd figyelembe, hogy mivel valódi ásványokkal dolgozunk, ezért színük és árnyalatuk minimálisan eltérhet a képen látottaktól.
Hogyan válaszd ki a megfelelő csuklóméretet:
Hogyan mérd le a csuklóméretedet? Kattints ide és olvasd el a blogot