Csakrák és az ásványai

 

 

A csakra

A csakra szó szanszkrit eredetű, jelentése „kerék” vagy „kör”. Ily módon jelölik testünk energiaközpontjait, melyek a testet és a lelket egyaránt energiával látják el. A tanítások többsége szerint az ember hét fő csakrával rendelkezik. Azért ábrázolják őket lótuszvirággal, mert olyan energiaörvénynek képzelik el, melyek folyamatos tölcsérszerű mozgást végeznek. Testünkön 7 fő csakra van, mely a gerinc mentén helyezkedik el, és a test elülső oldala felé nyitottak, kivétel ez alól a gyökér csakra, mely lefelé, és a korona csakra, mely felelé nyitott. Minden csakra egy-egy életterületet jelképez, és egy rá jellemző frekvencián rezeg. A csakrákkal való foglalkozás célja, hogy eredményeképpen lehetőleg az összes csakra megnyíljon. Csakis nyitott állapotban képes akadálytanul keresztüláramlani rajtuk az energia, mely lehetővé teszi, hogy az ember tökéletes egyensúlyban, a nyugalom, a szeretet és a legnagyobb bölcsesség állapotában éljen.

 

7. csakra a Korona csakra (színe: lila, fehér és arany)

Hozzá tartozó ásványok:

ametiszt, hegyikristály, gyémánt, fekete opál

A korona csakra a hetedik csakra, mely a fej tetején található. Ha úgy érezzük, hogy elveszettek vagyunk és elveszítettük céljaink iránti érdeklődésünket, akkor egyértelmű, hogy a korona csakra kiegyensúlyozatlan.
A megfelelő helyen használva az ásványok képesek lehetnek szerveinket, lelkünket gyógyítani rezgéseikkel.

Ez a csakra a legmagasabb energiaközpontunk, és belső bölcsességet és szellemi növekedést hozhat. Amennyiben kiegyensúlyozott a korona csakra, akkor összekapcsol minket a felvilágosodás és a kozmikus tudat legmagasabb állapotával. Erősíti a túlvilág és az isteni lény kapcsolatát. Lehetővé teszi az univerzum energiáinak megfelelő integrálását.

Aki gyakran érez önzetlen gondolatokat és magas szinten éli meg a közösségi életet, annak fejlett a korona csakrája.

A nem megfelelően működő korona csakra jellemző fizikai problémái:

  • fény és hang túlérzékenység;
  • bőrproblémák;
  • krónikus kimerültség;
  • mozgásszervi megbetegedések;
  • fejfájás;
  • agyi problémák.

Jellemző érzelmi problémái:

  • depresszió;
  • szorongás;

Megfelelő működése esetén:

  • lelki fejlődés;
  • emberségesség;
  • intuitív tudás;
  • boldogság érzése;
  • magasabb szintű tudat.

 

 

6. csakra a Harmadik szem csakra (színe: sötétkék)

Hozzá tartozó ásványok:

lápiszlazuli, zafír, szodalit, fluorit

A harmadik szem csakra a szemöldökök között található, és az intuícióval és a magasabb én tudattal függ össze. Az intuíció és a lelki képességek energiáira vonatkozik. Ez a csakra közvetlenül kapcsolódik az idegrendszerhez, és szabályozza az összes pszichés parancsot. Ez a tudat központja.

A felismerés, az intuíció, a belső értékek kifejlődése, az életünk teljességben való látása, az égi kommunikáció. A harmadik szem csakra tisztítására lehet szükség, amennyiben nem látjuk tisztán az igazságot, és nem látunk magunkba. Túlműködése esetén rémálmok gyötörhetnek, nem bízunk magunkban, nem tudjuk rendezni életünk dolgait.
Ásványkövei segítik a kreatív inspirációt a belső bölcsesség ajtajának megnyitásával.

A nem megfelelően működő harmadik szem csakra jellemző fizikai problémái:

  • fejfájás;
  • stroke;
  • agydaganat;
  • látászavarok.

Jellemző érzelmi problémái:

  • rémálmok;
  • szorongás;
  • céltalanság;
  • zavartság.

Megfelelő működése esetén:

  • tisztánlátás;
  • tiszta gondolkodás;
  • belső bölcsesség.

 

 

5. csakra a Torok csakra (színe: világoskék)

Hozzá tartozó ásványok:

akvamarin, kalcedon, türkiz, szodalit, kék kalcedon, kék kalcit, kék topáz

A torok csakra az ádámcsutka tájékán helyezkedik el. A torok csakrához a beszédet, a hatékony kommunikációt, a kreatív önkifejezést és az őszinteséget társítják. A kiegyensúlyozott torok csakrával kepések vagyunk megfelelően kifejezni magunkat. Az Akvamarin bőrrel érintkezve segít a torok csakra kiegyensúlyozásában (pl.: nyaklác). Javítja az önkifejezést és az igazság kimondását.

A világoskék szín elégedettséget jelent, nyugtató, lazító és csillapító hatású, segít leküzdeni a félelmet, tisztává varázsolja a gondolatokat, és fokozza a kreativitást, megnyugtatja az idegeket, koncentrálásra késztet.

A nem megfelelően működő torok csakra jellemző fizikai problémái:

  • torokfájás;
  • pajzsmirigy-problémák;
  • fogászati problémák;
  • fül problémák;
  • nyakfájás (merev nyak).

 

Jellemző érzelmi problémái:

  • kritizálás (önmagunkat és másokat is);
  • alacsony önbecsülés;
  • frusztráció.

 

Megfelelő működése esetén:

  • kifejezőképesség;
  • önbizalom;
  • igazság meghallása;
  • kommunikációs képesség (szóban, írásban);
  • kapcsolatteremtés másokkal;
  • hallgatás és beszéd egyensúlya;
  • pajzsmirigy megfelelő működése.

 

 

4. csakra a Szív csakra (szne: rózsaszín és zöld)

Hozzá tartozó ásványok:

malachit, smaragd, zöld turmalin

A szív csakra a mellkas közepén a szívközpontunkban található, ahol feldolgozzuk és tároljuk az érzelmi élményeinket. Az önzetlenség, a szeretet és az odaadás iránti érzésünkhöz kapcsolódik a szív csakra. Amikor energiaközpontja aktiválódik és megtisztul, az energetikai test szeretetet sugároz, és ez a pozitív energia pozitív hatásokat vonz az életünkbe, és megerősíti a már meglévő kapcsolatainkat. A szív csakra elősegíti a szeretetet, odaadást, önzetlenséget és a jószívűséget. Közvetlenül kapcsolódik a tüdőhöz és a szívhez.

A nem megfelelően működő szív csakra jellemző fizikai problémái:

  • légzési problémák;
  • stroke;
  • ízületi gyulladás.

Jellemző érzelmi problémái:

  • depresszió;
  • szomorúság;
  • harag;
  • düh;
  • birtoklási vágy;
  • bizalmatlanság.

Megfelelő működése esetén:

  • empátia;
  • önelfogadás;
  • megbocsájtás;
  • inspiráció érzése;
  • remény érzése.

 

 

3. csakra (Napfonat csakra) sárga kövei

Hozzá tartozó ásványok:

borostyán, citrin, tigrisszem, sárga jáde

A has és a napfonat között helyezkedik el. A napfonat csakrához kapcsolódik az önbizalom és az akaraterő. Követjük és megvalósítjuk céljainkat. A napfonat csakra harmóniát, vitalitást hoz, képes mindent elérni, ami fontos számunkra. Közvetlenül kapcsolódik az emésztőrendszerhez (gyomor, máj, lép, hasnyálmirigy). A napfonat színe a sárga. A vidámság, a boldogság, az életöröm és a könnyedség színe. A személyiségünk kibontakozása, önmagunk felvállalása, az intuíciónk működtetése, az élmények és az érzelmek feldolgozása, "nem"-et mondás képessége, a bátorságunk, a befolyás és hatalom, erő megélése, tapasztalatból eredő ész. Felvidít, erősíti az önbizalmat, növeli a bátorságot és a tettrekészséget.

A nem megfelelően működő napfonat csakra jellemző fizikai problémái:

  • cukorbetegség;
  • ételallergia;
  • emésztési problémái;
  • májbetegségek;
  • epebetegségek;
  • fekélyek.

Jellemző érzelmi problémái:

  • önképzavar;
  • harag;
  • düh;
  • kényszeresség;
  • félelem az elutasítástól;
  • erőtlenség.

Megfelelő működése esetén:

  • önbecsülés;
  • életerő;
  • fegyelem;
  • ösztönökben való bízás képessége;
  • döntési képesség;
  • akaraterő.

 

 


2. csakra a Szakrális csakra (Szexcsakra) (színe: narancs és kékeszöld)

Hozzá tartozó ásványok:

karneol, holdkő, szárder, napkő, holdkő

A szakrális csakra a köldök és a nemi szervek között található. A szexuális, fizikai és művészi tevékenység csakrája. Az érzelmekhez, a szexualitáshoz és a kreativitáshoz kapcsolódik. Az elfogadásra, az önértékelésre, a másokkal való kapcsolatra és a kreativitásra vonatkozik. Közvetlenül kapcsolódik a belekhez, vesékhez, hólyaghoz és petefészkekhez.

A nem megfelelően működő szakrális csakra jellemző fizikai problémái:

  • nőgyógyászati problémák;
  • impotencia;
  • frigiditás;
  • húgyúti problémák;
  • vese problémák.

Jellemző érzelmi problémái:

  • túlzott érzékenység;
  • manipuláció;
  • frusztráció;
  • túlzott kötődés;
  • depresszió;
  • fáradtság.

 

Megfelelő működése esetén:

  • intimitás megélése;
  • szexualitás és az érzékiség iránti bizalom;
  • öröm élvezete bűntudat nélkül;
  • átadás érzése;
  • kreatív kifejezés.

 

 

1. csakra a Gyökér csakra (színe: vörös és fekete)

Hozzá tartozó ásványok:

gránát, hematit, vörös jáspis, ónix, fekete turmalin, obszidián

A gyökér csakra gerincoszlop legalján található, a farokcsontnál. Az anyagi világhoz kapcsolódik. Biztosítja a vitalitásunkat és élni akarásunkat. A gyökér csakra képviseli a kapcsolatot az anyafölddel. Amennyiben ez a csakra túl aktív, akkor általában agresszívabbnak érezzük magunkat, és minden apróságra ugrunk. Azonban, ha a csakra túlságosan alulműködik, akkor elégedettlennek és boldogtalannak érezhetjük magunkat.

A nem megfelelően működő gyökér csakra jellemző fizikai problémái:

  • székrekedés;
  • prosztata problémák;
  • aranyér;
  • elhízás;

Jellemző érzelmi problémái:

  • alacsony önbecsülés;
  • félelem;
  • szorongás;
  • depresszió;
  • bizonytalanság;
  • szomorúság;
  • önközpontúság.

 

Megfelelő működése esetén:

  • önbizalom;
  • fizikai egészség és erő érzése;
  • biztonságérzet.